A Hólí, a „színes” ünnep Indiában az egyik legnagyobb szabású fesztivál, legtöbben ezt és a Díválít ismerik nálunk. Tavaszköszöntő ünnepről van szó, leginkább a mi húsvétunkhoz hasonlítható. Az ünnep a holdnaptárhoz igazodik, Phálgun hónap (február-március) utolsó holdtöltéjéhez, ezért nem mindig ugyanarra a dátumra esik; idén március 27-én ünnepeljük.
Mint minden ünnepnapnak, a Hólínak is megtaláljuk eredetmítoszát az ind mitológiában (a fesztivál elnevezése is ehhez köthető). Hiranjakasipu démonkirály egyszer azt a kegyet kapta Brahmától hosszú vezeklése miatt, hogy ne lehessen őt megölni sem éjjel, sem nappal; sem bent, sem kint; sem a földön, sem az égben; sem ember, sem állat által; sem semmilyen fegyverrel. Hiranjakasipu elbízta magát és provokálta az Eget és a Földet, hogy ne az isteneket, hanem őt imádják az emberek. Prahláda viszont, Hiranjakasipu fia, Visnu odaadó híve volt és apja intelmei ellenére sem volt hajlandó abbahagyni a hozzá való imádkozást. Hiranjakasipu mindenféle módon próbálta őt elpusztítani, sikertelenül. Végül arra kérte fiát, feküdjön Hóliká (Hiranjakasipu lánytestvére, a démonnő) ölébe , aki a terv szerint majd máglyára ugrik vele. Prahláda Visnuhoz fohászkodva teljesítette apja kérését. (Hólikának is volt egy különlegessége: nem fogta őt a tűz; kegyként kapta ezt az ajándékot.) Mindenki döbbenetére Prahláda épségben megmenekült a tűztől, Visnu segítségével, aki Naraszimha (emberoroszlán) formájában segített neki, míg Hóliká démonnő porrá égett. Ennek a legendás eseménynek is emléket állítanak a hinduk Hólíkor.
Az ünnep nem egy napig tart, helytől is függően tarthat kettőtől akár tizenhat napig is (Krisna szülőföldjén, Vrindávan környékén tizenhat napig tart az ünneplés, Rádhá Krisna iránti szerelmének szentelve emléket).
A Hólí elsősorban a tavasz köszöntése és télbúcsúztató, könyörgés a jó termésért; rituáléi közé tartozik pl. a Hóliká-bábu égetése, ami nagyon hasonlít az európai szalmabáb-égető tavaszünnepekhez is, lásd Busójárás Mohácson. Az emberek tüzeket gyújtanak, másnap pedig színes festékekkel és porokkal szórják be egymást, tehát ha valaki véletlenül Indiában jár ebben az időszakban, ne a legjobb ruháját vegye föl, mert egész biztosan részese lesz a színkavalkádnak.
Fontos aspektusa az ünnepnek, hogy ilyenkor viszonylag kasztbeli kötöttségek nélkül ünnepelhetnek az emberek, kevésbé törődve társadalmi ranggal, vallási különbségekkel, nemekre vonatkozó megszorításokkal, szemtelen, vidám és harsány ez a pár nap. A festékszóró eszközt, amivel a vizes színes festéket lövik ki, picskárínak nevezik és leginkább egy nagy injekcióstűhöz hasonlítható. Itthon mi inkább a színes festékport szoktuk használni, amikor közösen ünneplünk az indiai közösséggel, de ennek is megvan az a tulajdonsága, hogy elég tartósan kidíszíti az embert és ruháját.
Dél-Indiában is ünneplik néhol a Hólít, de például Keralában nem találkoztam vele, ott a Visu nevű ünnepet tartották helyette, ami hatalmas lakomázással, esti utcai táncos felvonulással járt. Ahol ünneplik délen, ott általában egy Sivához kapcsolódó legendához kötik, mégpedig ahhoz, amiben Siva elégeti Kámát, a szerelem istenét, mert nem hagyta őt és virágnyilával illette.
Berki Eszter
