Hegedűs Brigitta Budapesten született, de immár 19 éve Münchenben él, ahol a Ludwig Maximillan Egyetemen végzett német nyelv szakon. 2003-tól két évet Kanadában töltött, itt fejlesztette ki művészi tehetségét. Dolgozott rádióállomásnál, készített rövidfilmeket, melyeket Münchenben és Budapesten is bemutattak. Részt vett színművészeti tanfolyamokon, ahol elsajátította a színpadi előadó művészet rejtelmeit.
2003-tól érdeklődése India felé fordult a jóga gyakorlásán keresztül, amit a mai napig hétköznapjaiba is beiktat. Visszatérve Németországba talált rá a Chandra Devi Bharatanatyam iskolára, ahol a Kalakshetra stílusú bharatanátjam táncot kezdte el tanulni. Tanulmányai során minden évben hónapokat töltött Indiában, Smt Shyamala Surendran tánciskolájában, Keralában.
India, a tánc, s tanára, Shyamala Aunty hatására nagy lelkesedéssel mutatta be arangétramját (debütáló előadás) bharatanátjam stílusból Münchenben. Nem sokkal eztuán érdeklődése egy másik indiai klasszikus stílus, a keralai Móhiní Áttam felé fordult. Tanára, Shyamala Surendran meghívására egy hat hónapos intenzív képzésen vett részt a Dharani iskola keretein belül, majd 2012 márciusában bemutatta szólóelőadását ebből a táncstílusból is Cochinban.
Azóta Brigitta többször járt Indiában meghívott előadóművészként. 2011-ben Bhubaneswarban táncolt egy templomban, majd 2012-ben meghívást kapott Delhibe az Indai Habitat Centerbe egy Indiai táncfesztiválra. Idén márciusban pedig fellépett a leghíresebb táncfesztiválon, a Natyanjalin Chidamambaram városában, melyet az ősi Nataraj templomban tartanak minden évben (Siva istenhez szentelt templom Dél-Indiában). Keralai tartózkodása alatt számos alkalommal lép fel immár a Dharani tánccsoport tagjaként. Ezen kívül rendszeresen vállal táncelőadásokat nemcsak Németországban, hanem Svájcban, Angliában, Ausztriában, és Magyarországon is, ahol legutóbb részt vett a Sivasakti Kalánanda táncszínház 15 éves jubileumi táncelőadásán. 2007 óta már nemcsak táncolja, hanem tanítja is a táncot, és rendszeresen tart kurzusokat Európa számos országában.
A móhiní áttam ellbűvölő, kecses, nőies táncforma, egyike India klasszikus templomi táncainak, Kerala államból származik. Móhiní a tökéletes nő, a leggyönyörűségesebb alakok egyike a hindu mitológiában, a csábítás megtestesítője. Lágyan, hullámzó és hajladozó mozdulatok jellemzik. A móhiní áttam táncosnő jellegzetes viselete az aranyszegélyű fehér szári, arany ékszerek, és egy jázminfüzérrel körbefont oldalkonty.
A műsor:
- Ganapathi sthuthi: az elefántfejű istenhez, Ganésához szóló nyitótánc, majd Chollukettu (tradícionális móhiní áttam darab).
- Padam. A padam általában egy érzelmes darab, érzelmekről szól. A címe Varika; egy szerelmes leány üzenete Krisnának.
- Thillana: Örömtánc, ahol a móhiní áttam táncstílus szépségét élvezhetjük.
- Rama Saptam: elbeszélő darab; epizódok láthatunk a Rámájana történetéből.
Az előadás helyszíne: Indiai Kulturális Központ, 1025 Budapest, Búzavirág u. 14.
Időpont: 2013. június 11., 18.00
Az előadás ingyenes.