Aki a Filmfesztivál alatt beleszeretett az indiai filmzenékbe, annak ajánjuk a Bollywood partit, mondjuk egy Cocktail után? A legpörgősebb bollywoodi zenékkel vár mindenkit DJ Milendee és Dj Thot! Videodiszkó, valamint táncerveseny a legbátrabbaknak!
Helyszín: Mika Tivadar Mulató (1075 Budapest, Kazinczy utca 47.)
A belépés ingyenes! Az első 100 résztvevőnek egy szamószával kedveskedik a Mr Masala indiai étterem!
If you like the film music, during the Film Festival you can be familiar with the Bollywood party, may be after the Cocktail? Video disco and dance competition and free samosa for the first 100 visitors from Mr Masala Restaurant.
Venue: Mika Tivadar Mulató (1075 Budapest, Kazinczy utca 47.) Free entry!
További információ/More information: http://
Facebook: https://www.facebook.com/events/1412860482286733/
bollywood.mika@gmail.com
A gyarmati időkben a kicsiny szegény faluba érkező kormányzó megkívánja az egyik helyi asszonyt. Amikor molesztálni próbálja, a nő pofon üti és a helyi csilifeldolgozó üzembe menekül, ahova más asszonyokkal együtt bezárkózik. A tiszt óriási haragra gerjed, katonáival körbezáratja az üzemet és egyre erősebb fenyegetésekkel próbálja rávenni a falubelieket, hogy adják át neki a nőt. 
Az indiai film 2013. május 3-án ünnepelte 100 éves születésnapját. 1913-ban ezen a napon mutatták be Dadasaheb Phalke filmjét, a Raja Harishchandrát a Coronation Cinematograph nevű moziban, Mumbaiban. A korábbi, jórészt angolok által készített filmek után ez volt az első indiai film, melyet helyi rendező készített indiai témából (a film a Mahábháratából merítette ötletét). A mozit már ekkor nagy tömegek látogatták, mert az alacsony jegyárak miatt ez mindenki számára elérhető szórakozási forma volt, és az indiai filmkészítők szívesen építették be az indiai kultúra elemeit műveikbe.
A hangosfilm megjelenése az indiai kultúra sokszínűségét tette hangsúlyosabbá. Az első hangosfilm, az 1931 márciusában bemutatott Alam Ara hindi nyelven szólt a közönséghez, ám néhány hónapon belül már bengáli és tamil nyelven is nézhetett beszélő mozit a közönség. Hamarosan más nyelveken is készültek filmek, és ma már több mint 20 nyelven folyik filmgyártás Indiában. A hangosfilm azonnali siker lett a szubkontinensen és megalapozta a filmkészítés azon formáját, mely a mai napig uralkodó Indiában: a zenés filmét. Az Alam Ara még csak 7 dalt tartalmazott, de a két hónappal később bemutatott Shirin Farhad már 18-at, és az egy évvel későbbi Indra Sabha közel 70-et. Bár maga a film is különösen hosszú volt (3 és fél óra) és a dalok a mai dalbetéteknél jóval rövidebbek, számuk így is rendkívül magas, a mai napig ez a film tartalmazza a világon a legtöbb dalbetétet. Ettől kezdve a dalok kötelező részévé váltak az indiai hangosfilmeknek, és bár e tekintetben a kortárs film erősen változik, ma is ez az indiai filmek legfőbb egyedi vonása, melyről az egész világon ismertek..jpg)
Az indiai film sok szállal kötődik az indiai kulturális hagyományokhoz. A mozgókép megjelenése előtt különböző drámai hagyományok léteztek Indiában az egyes nyelveken, melyek közös jellemzője volt, hogy eltértek az Európában és Amerikában a XIX. században népszerű realista színházi tradíciótól. A nem hindi nyelvű drámai formák közül a filmre a legnagyobb hatást a bombayi fárszí színház gyakorolta, mely a vidékibb jellegű, maráthí nyelvű tamásához hasonlóan inkább dalok, vicces jelenetek és látványos táncok gyűjteménye volt, mint összefüggő történet. A komolyabb témákat is megjelenítő maráthí nátjaszangít vagy a bengáli játrá ugyanígy zenés drámai előadói formák voltak. A hindi nyelvű drámai hagyományok (mint a nautankí, a rádzsasztháni khjál, a Madhja Pradésből származó manycs vagy a gudzsaráti bahvái) mindegyikében szintén fontos szerepet játszott a zene és a tánc, és az előadások gyakran egy összefüggő történet elmesélése helyett több kisebb jelenetből álltak.
Így természetesnek tűnt, hogy az indiai hangosfilm megjelenésekor egy sajátos történetmesélési forma vált általánossá, melyben a prózai részek közé természetes módon illeszkedtek a zenei és a táncos betétek. A nyugati közhiedelemmel ellentétben ezért ezekből a filmekből elhagyhatatlanok a zenés-táncos betétek, hiszen szerves részét képezik a történetmesélésnek. Néha csak a szereplők érzelmi változásait mutatják be, de sokszor a cselekmény is ezek révén gördül tovább. A zenés-táncos színpadi darabokhoz hasonlóan a filmek történetmesélése sokáig meglehetősen laza volt, még a kilencvenes évek filmjei kapcsán is úgy érzik az európai nézők, hogy helyenként hiányoznak az egyes események közötti logikai kapcsolatok, de a hetvenes évek nagy darabjai közül jó pár szinte váratlanul bekövetkező csodák sorozatának tűnik. A mai filmkészítők – a nyugati nézők igényeit szem előtt tartva – már több figyelmet szentelnek a valószerűségnek, azonban az indiai filmekben a még ma is fontosabb a szereplők érzelmi változása, mint a szigorú történetvezetés..jpg)
Az indiai film számos szállal kötődik a klasszikus művészetekhez, a színházon kívül a zenéhez és a tánchoz. Bár a klasszikus zenére jellemző rága rendszer inkább csak a 70-es évekig volt használatos a filmzene-szerzésben, hangzásvilága mégis máig alapvető befolyással van a filmzenékre, mivel számos populáris zenei műfaj – mint a vallásos énekek, egyes népzenék vagy esküvői dalok – hasonló hangzásokra épülnek. A nyugati néző számára azonban nemcsak emiatt tűnik egyedinek az indiai filmek zenéje, hanem a helyi hangszerek használata miatt is. A 30-as években, a hangosfilm megjelenése után elsősorban az észak-indiai klasszikus zenében használatos hangszereket (szitárt, tablát, harmóniumot, szarodot, hegedűt) alkalmazták a filmzenéknél, és csak az 50-es évektől terjedtek el a nyugati hangszerek és nyugati hangzásvilágú dallamok. A mai filmekben a zenei stílusok keverése a divat (minél több féle hangzású dal van egy filmben, annál jobb), de a hagyományos dallamok még mindig gyakran megjelennek, például családi vagy vallásos ünnepeket, rituálékat ábrázoló jelenetekben. Ezek nemcsak a hindu valláshoz kötődő rituálék lehetnek, hanem többféle valláshoz vagy különböző régiók szokásaihoz is kötődhetnek – a nyugati nézők számára ezek kimeríthetetlen sokasága jelenti az indiai filmek egyik legnagyobb vonzerejét.
Az indiai filmekre szintén nagy hatást gyakoroltak a klasszikus táncok, melyek legtöbbje a nyugati balettel ellentétben narratív művészet. A táncok gyakran konkrét (általában nagyon jól ismert, vallásos tartalmú) történeteket mesélnek el, és bennük minden testtartásnak, mozdulatnak vagy kéztartásnak meghatározott jelentése van. Bár ezek a táncok vagy táncdrámák csak nagyon ritkán fordulnak elő eredeti formájukban a populáris filmekben, a gesztusok, mozdulatok, a mimika elemei gyakran fellelhetőek a mai koreográfiákban is. Történelmi eposzokban, kosztümös filmekben sokszor teljes táncjelenetek imitálják a klasszikus táncokat, de modern táncjelenteknél is felfedezhetünk például jellegzetes kézmozdulatokat vagy azok modernizált verzióit. Hasonlóan népszerűek az egyes tájegységekre jellemzőek populáris táncok, mint például a pandzsábi bhangra, vagy az utóbbi években divattá vált, arab eredetű hastánc.
Kedves Vendégek!
Sokféle stílussal keveredett és sokféle elemet magába olvasztott a tánc (klasszikus indiai táncok, néptáncok, udvari tánc), de az egyik legérdekesebb a flamencoval való összefonódása. Szembeszökő a hasonlóság a két tánc között; ennek oka, hogy mindkettőt ugyanazok a stílusbeli hatások érték, ám két külön útvonalon. Az Indiából elvándorló cigányok egy része az akkori Perzsián keresztül érkezett el Andalúziáig és vitte magával az eredeti indiai formát, amit aztán alakított az út közben ért hatások sorozata; míg a kathakot szintén ugyanaz a perzsa hatás érte el akkor, amikor a mogulok Indiába érkeztek. Így aztán, bár más-más körülmények között éltek tovább, mindkettő ugyanannak a folyamatnak emlékét őrzi: az indiai alapokon nyugvó, perzsa táncból vett elemeket magába olvasztó, de két külön stílussá alakuló műfajét.
